Milyen érdekesek az emberek...

A szombat esték külön kategóriát képeznek az életemben. Ekkor mindig felfokozottabban megyek dolgozni. Jobban várom, mint más estéket, mert ekkor aztán minden előfordulhat. Ilyenkor többen is szoktunk lenni, hogyha ne adja Isten valami történik, akkor azért legyünk elegen. Na most van, amikor el lehet azért túlozni ezt a létszámot is. Mert ugye nyugodt kisváros a miénk, azért nem kell egy egész hadsereget felállítani. Hát ezt most a goréknak nagyon sikerült öszehozni. Csak az volt a gáz, hogy a szomszéd városokban, ill. falvakban több helyen is búcsúi báli rendezvényeket tartottak elég nívós fellépőkkel, úgyhogy az utcát gyakrabban látogatók tudták, hogy a város töküres lesz. Hát erre az megerősített utcai talpasok mellé (számszerint 6 fő) érkezett még két jóképességű, tehetséggel és affinitással megáldott 2 fő bokorugró (másnéven határőr), plusz 3 fő a kisvárosi bevetési egységből (ezzel irónikus akarok lenni, mert isten ments, hogy ha baj van rájuk kelljen számítani). Speciel ők azzal kezdték, hogy a város vonzáskörzetében levő falvakban akkor ellenőrzik a vendéglátó egységeket, hogy akkor ott is legyen valaki, ha valami történne. Na most szombat ott az ég adta világon senki nincs, mert mindenki oda megy, ahol buli van. Szóval ennyit erről. Legalább nem zavarkolódtak nálunk.

Két embert elküldtem az egyik faluba bálba, hadd szórakozzanak.

Maradtunk 4en a városban a bokorugrókkal. Hát ahogy szoktuk csinálni, mindenki ki a főútra és akkor ellenőrizgessünk egy-két órát, merthát mit is csinálhatnánk mást. Érkezik egy óriási járműszerelvény, ami mindenféle vasszerkezetet szállított. Hoppá, csak nincs kamionstop? Há, dehgynem! Beszélgetünk a sofőrrel, elmondja, hogy kulturális(!) szerelvényt vezet, ezért rá nem vonatkozik a stop. Vakartuk a fejünket, hogy mi lehet egy LIAZ típ. nyergesvontatón a pótkocsival együtt kultúrális. Maximum múzeális, dehát...Mindegy... Nagy nehezen kisütötte, hogy egy rendezvényre visz sátorszerelvényeket, ami kúltúrálisnak van minősítve. És jé, valóban, ebben a formában nem vonatkozik rá a kamionstop. Megköszöntük neki, további jó utat kívántunk. Igen ám, de ez a kultúrális járműszerelvény megadta magát a kétsávos főútvonal külső sávjában. Akkumulátor kampec. Halljuk a szöveget: "Az isten ba***a meg, a ku**a szűzmáriáját stb." Jó magyar szokás szerint ugye, ilyenkor ez az első lépés a javítási munkálatok megkezdésekor. Kb. fél óra múlva megérkezett a szerelőbrigád a bikakábellel. Hogy be tudják indítani azt a dögöt, addig mi már komplett útzárat hoztunk létre a főúton, ugye mindent az állampolgárokért címszóval. Könnyen voltunk, mert hát a 6 fő könnyen boldogul ilyenkor...

Ezután nem sokkal érkezik csodaparipáján egy helyi királycsávó (Fiat Seicento 1.1, alufelni, optikai tuning, klímaberendezés - ami állítólag abba a kocsiba kiba**ott jó -, meg a legszebb jelmondattal: "Keveset fogyaszt, viszont nem megy!"). Közli velünk ez a srác, hogy két utcával arrél egy fiatalember (a kocsmától nem messze), az árok és a járda között vette ki a pihenőidejét. Esztétikailag nem egy szép látvány, meg ha ne adj isten valami baja lenne, azért segítsünk már rajta. Én kaptam a bejelentést, de tudtam, hogy ezt mindenki látni akarja (hátha más esemény nem lesz), így nem akartam szétszedni az "osztagot" és 6an siettünk a bajbajutott fiatalember segítségére. :D Helyszínen szemrevételeztünk az úriembert. Megállapítást nyert, hogy B. Gyula helyi lakos. Atomrészeg szokás szerint. Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy a francért nem viszek magammal egy rohadt kamerát szoliba. Mindegy, a látvány önmagáért beszélt. Fickó kiterülve, mint a béka. A jármű (jelen esetben kerékpár) félig maga alá temette emberünket. Szemmel láthatóan külsérelmi nyom nem volt felfedezhető rajta. Puff, mentő kilőve. Kérdésünkre elmondta:" Mi a fa**t csinálnék itt? Pihenek, mert elfáradtam..." Próbáltuk megmozdítani, de ekkor feltámadt! Felült, abban a pillanatban egy erős, parasztos és egészéges, jjjó hosszú pukikát eresztett meg Gyula, mely után illedelmesen bocsánatot kért. Hosszas beszélgetés után sikerült talpra állnia. Kollégám, az esetleges szabálysértés megelőzése érdekében gyorsan a szelepet kikapta a hátsókerékből. Hangsúlyozom, Megelőzés céljából! Észrevettünk, hogy egy másfél literes ásványvizes flakon van gumipókkal rögzítve a kerékpár hátuljára. Jön a kérdés: " Gyula, mi van abban a flakonban? Pálinka? (színéből ítélve)" Válasz: " Hát az biztos, hogy nem víz..." Kész, feküdtünk a röhögéstől. :D Hosszasan búcsúzkodtunk, majd elindult, útbaigazításunk ellenére, lakásával ellentétes irányba...

Aztán, ahogy már az elején sejtettük, le is csengett az éjszaka. Fél 3ra teljesín kiürült a város, egymást kergettük a továbbiakban... A bevetési egység is befejezte a fedett ellenőrzést külterületen és azt a megállapítást tették irányomba, hogy a falvakban az élet szombat éjjel nulla, az ellenőrzés elérte célját, majd eltávoztak haza. Én meg nyugtáztam az adást...

Nem tudom fog-e érdekelni valakit ez az egész. Elsősorban magamnak jegyzem le a dolgokat, hogy a későbbiekben ha visszaolvasom, le tudjam szűrni a tanulságokat a munkám miatt. Próbálok lejegyezni mindent, ami érdekes volt a napjaim során.

BM dolgozó vagyok. Természetesen azt nem fogom leírni, hogy hol a munkahelyem. Annyit elmondok, hogy egy kb. 11000 fős kisvárosban a Nyugat-Dunántúlon.

5 éve dolgozom a szakmámban. Főiskolai végzettségem, angol nyelvvizsgám van. A jövőben nem tervezek továbbtanulni. Papíron irodai dolgozó vagyok, de a munkám 80%-ban az utcán van és ugyanennyi százalékban éjszaka ill. ritkán délutáni műszakban.

Szerintem egyenlőre ennyi, amit tudni kell rólam. /szerintem ebből rá lehet jönni, hogy mit csinálok/

Ma éjszaka folyamán összefutottam egyik "régi ismerősömmel", nevezzük Dezsőnek. Róla tudni kell, hogy kollégáim körében kedvenc "munkadarab". Ez a legény kmplett alkoholista, aki ebben az állapotában előszeretettel próbálja bebizonyítani, hogy márpedig ő a legyőzhetetlen. Volt szerencsém egy helyi benzinkút büféjében látni, amint kultúráltam próbál elfogyasztani egy egész hamburgert. Azt mondanom sem kell, hogy tök részegen. Élmény volt a kollégáimmal egy helyiségben vele lenni, dehát mi is éhesek voltunk. Biztos látták sokan a Nagy durranás 2. c. filmet. Van benne egy jelenet, amikor az ezredes a bunyó alatt szendvicset eszik és két lyukon folyik ki a majonéz vagy mittudoménmi... Ragozzam még? Közben a hús is kiesett a földre a jóember hambijából, amit szépen komótosan felkapott és jóízúen elfogyasztott. Közben folyamatosan fújta nekünk, hogy mi milyen fasza gyerekek vagyunk, minket tisztel és becsül. Vele soha nincs semmi probléma, meg ilyenek... Az embert, legalábbis engem, egy idő után marhára tudja idegesíteni, mikor egy részeg manusz folyamatosan fújja az egymással beszélgető embereknek a hülyeségét. Nem bírom elviselni. Aztán úgy döntöttünk, jobb ha továbbállunk, hogy a békesség megmaradjon.

Hajnalra kaptunk egy Baranya megyei szervtől egy kellemes feladatot. Amit személy szerint röhejesnek tartottam. Kicsiny falumba kellett mennünk, egy általam jól ismert családhoz, ahol az ott lakók enyhén szólva nem normálisak és az alkohol szintén fontos szerepet játszik a család mindennapjaiban. A lényeg az, hogy a vezértulkot egy nevetségesen kis bírsággal sújtották, amit természetesen még csak véletlenül se bírt befizetni gyenge 1 év alatt se. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet. Kiballagtunk. Hosszas redőnycsapkodás és szólongatás után meghallottuk a várva várt választ...

"Ki a fa**om az ?" Legalább megtudtuk, hogy itthon van kedves Tiborunk. Közöltük vele jövetelünk célját, mire ordenáré üvöltésbe kezdett, hogy finoman szólva dögöljön meg mindenki, aki él és mozog innentől Kínáig. Persze a félküllős család többi tagja is előjött. Kifejezetten élveztem, hogy szakszavakkal elmagyarázhattam az összes nehézfelfogásúnak, hogy mi a rákot akarok itt hajnali 4 órakor. De végülis megérte, mert a kezdeti erősködésnek az lett a vége, hogy Tiborunk, minden komolyabb ellenállás nélkül, önként és dalolva szállt be a kocsiba, hogy megkezdje, nem viccelek, 1 napos szabadságvesztését.

Félreértés ne essék, nem ebből áll az egész 8 órás munkám. Itt az érdekesebb sztorikat próbálom leírni. Arra már rég rájöttem, hogy sokszor a beszédkészség sokkal többet ér az erőszaknál. Nyilván az is eléri célját, de mindegy, hogy milyen áron. Itt szavakkal győztem, mint már sokszor máskor is. Jelen esetben, kollégáim háborúra készülődve vágtak neki a feladatnak. És tessék...

Sokan elítélnek minket, hogy mi mindent megtehetünk. Szerintem pont mi nem tehetünk meg semmit, amit sokszor igencsak kellene. Régen más volt én is tudom.

Régen, aki barát volt, az barát volt még a nézeteltérések ellenére is. Most mindenki barát, amíg valami személyes sérelem nem éri. Onnantól viszont 180fokos fordulatot vesz minden ember. Persze tisztelet a kivételnek. Rengeteg példát tudnék felhozni a múltból, de ebbe nem megyek bele. Szerintem minden nap tudnék felhozni valamit a jövőben is. Majd kiderül...